Elegem lett Hanna Minimax szenvedélyéből. Igaz, hogy időnként, jó szolgálatot tesz a mesecsatorna, ha nyughatatlan, ugribugri lányomat szeretném egy helyben tudni, amíg nekem halaszthatatlan dolgom akad, (többnyire a kicsikkel), de akkor sem bírom nézni ahogy Hanna tétlenül nézi a vacak meséket is. Kedvencei persze vannak. Noddy, Thomas, Kiskirálylány, Arthur, Apu és én vagy, amin az ő apuja is felnőtt, a Sesame Street vagy Elmo világa.
No de egyik sem ér fel azzal az élménnyel, amit egy hatvanas években gyártott diafilm ad. Csak hogy egy okot mondjak, ez szigorúan családi program , hiszen a velem egy idős khmm khmm masinához gyerek nem nyúlhat. Nyugalom, és idő kell ehhez a foglalatossághoz, ez pedig drága (és ritka) kincs a mi családunkban. A diavetítő tavaly még nem annyira, idén viszont hatalmas diadalt aratott Hannánál és így nálunk is.
Itt is vannak kedvencek. Grimm meséi már nem rémisztik halálra Hannát de mi továbbra is kíméletesebben, ha tetszik torzítva olvassuk fel a képek alatti szöveget. A vadász nem megölni indul Hófehérkét, hanem elaltatja, a koporsó pedig üvegágy. A mostoha sem hal meg a végén mérgében, hanem elájul vagy valami hasonló. Piroska esetében kicsit nehezebb a változtatás de megoldjuk ezt is úgy, hogy ne kelljen attól tartanunk, hogy rémálmai lesznek 4 évesünknek. Vannak szelídebb, ártatlanabb meséink is. Böbe baba vagy Morgó Mackó kalandjai is aranyosak.
Nem is bánom, hogy hamar sötétedik, hiszen ez jelzi, hogy hamarosan kezdődik az előadás, az újabb vetítés. Ja, mondtam már, hogy belépőt kell váltani és ha szerencséje van Hannának az első sorban ülhet? Zoltán, a vetítőmester kérésére pedig büfé is lett.