Eszméletlen sokáig tartott, míg megtaláltam színházi retikülömet, amiről aztán úgy két-három évnyi port kellett leporolnom, mert kb,. ennyi ideje nem voltam igazi, nagy színházban, ahová elegánsan illik megjelenni, és ahol mindig imádtam a parfümök keveredő illatát magamba szívni. . Persze kisebb kamaraszínházakban, konvcerteken és hát ugye sok-sok gyerekdarabra eljutottam de a Madáchba, ahová Szilvi barátném, az a bizonyos 4 lányos elcsalt magával..na ott például még anya előtti állapotomban jártam utoljára.
Jövőre veled ugyanitt 2! Ez volt a darab címe és mondhatom jól szórakoztunk. Közben eszembe jutott, sőt ki is mondtam, hogy kíváncsi lennék hányan gondolják, hogy ketten, összesen hét gyereket hagytunk otthon aznap este.
Ja hogy a gyerekekre ki vigyázott? Hát Zoltán. (az enyémekre persze) Szünetben nem bírtam megálllni, hogy ne hívjam fel és érdeklődjek, vajon minden rendben van e. És ő olyan megnyugtatóan mondta, hogy igen, hogy el is hittem. Pedig csak később tudtam meg, hogy a kicsik összeesküvést terveltek ki és felváltva ordítottak az ágyukban és egyáltalán semmi nem volt jó nekik, míg végül Hanna tanácsára egy repeta tépszeradag álomba segítette őket. Hanna viszot tündérien viselkedett, egyszerre volt pótanya és türelmes testvér, közben pedig apja lánya, aki hősiesen tűrte, hogy meseolvasást időnként hisztizés szakítja félbe. Köszi Zoltán, köszi Hanna, hogy ilyen klasszul helyt álltatok és én három óráig kizökkenhettem a hétköznapokból, mellesleg megcsodálhattam a meseszépen kivilágított Körutat -amit megígértem Hannának, hogy ő is láthat hamarosan.
Ma reggel Hanna a jó regget puszi után csak annyit mondott: "Anya, nem kell megdícsérned a kicsiket, mert borzsasztó rosszak voltak. És kérlek meséld el miről szólt a darab."
Elmeséltem. Meg azt is, hogy hazaérkezéskor első dolgom volt megpuszilni, betakarni mindhármukat és ismét megállapítottam, hogy szerencsés vagyok. Taps, függöny...