Hanna óvodában, a kicsik meg ismét durmolnak, ami nem csoda ha figyelembe vesszük éjszakai akciójukat, ami arról szólt, hogy felváltva ébresztettek egy kis ölelésért, cumiért, vízért, én pedig robot módjára teljesítettem is kívánságaikat és beletörődtem, hogy két éves koruk előtt nemigen számíthatok nyugodt éjszakákra. Még jó, hogy Hanna megedzett már és látom a fényt a nyugtalan alvás nevű alagút végén.
Most kéne utolérnem magam. Ebédet főzni a nagyoknak és a kicsiknek. Összepakolni a pillanatok alatt szétszedett nappalit és a reggeli maradékait. Kissé elfordított fejjel (hogy ne lássam meg a kupacban váró vasalnivalót) be kéne kapcsolni egy adag mosást és elő kellene készítenem Hanna mai tornájára a felszerelést. Ehelyett itt ülök és újabb hétköznapi dolgokról írok. Például arról, hogy Zoltán reggel egy közepes méretű tálcával egyensúlyozott fel a lépcsőn, amin 2 db cumisüveg, 2 csésze kávé ás egy pohár langyos tej várt arra, hogy elfogyasszuk. És ez olyan kedves látvány volt. Mostanában egyébként is gyakran pörgetjük előre az időt és amikor este a Pókerarc című vetélkedőt nézzük, amit Hanna a visszaszámlálások miatt imád és egyébként random módon válaszol a kérdésekre is, hogy a vagy b vagy c vagy d..szóval rászoktunk, hogy jégkrémet eszünk és a kanálcsörgés közben megint csak azt találtuk mondani, hogy szorozd meg hárommal. Azaz elképzeljük, hogy hárman csörgetik a kanalat és hárman bohóckodnak, pörögnek.
A féltékenységről is írok pár szót. Amikor leülök a kicsikhez, hogy játszunk azonnal az ölembe szaladnak, bújnak, szeretgetnek. Jutna hely mindkettőnek kényelmesen. Eszter mégsem tűri, hogy osztoznia kell. Noémi pedig tudomásul venné ha engedném de persze nem engedem és már most sokszor elmondom,hogy egyformán szeretem mindkettőjüket. Érdekes, hogy ennek ellenére Eszter az, aki Noémihez odabújik, aki kimutatja testvéri szeretetét, amit Nonó elég passzívan tudomásul vesz vagy csak menekülőre fogja a dolgot. Persze nagy csatákat folytatnak és megint Eszter az, akinek azonnal az a játék vagy tárgy kell, ami Noéminél van. Szegény Noncsi általában könnyekben tör ki ilyenkor vagy hozzám tipeg (merthogy már nagyon biztosan és szépen tipeg) vígaszért. És itt jön az én dilemmám. Avatkozzak be? Ha igen mikor? Meddig hagyjam, hogy ők maguk oldják meg a kis konfliktusaikat?
Imádom elnézni őket, ahogy együtt vagy éppen egymás mellett játszanak. Ilyenkor magamban, mint valami Spektrum típusú dokumentumfilmben, kommentálom a látottakat. Az a tény, hogy ketten vannak , és nem kell gyerektársaságba vinnem őket ahhoz, hogy korukbelivel találkozhassanak, nagyon különlegessé teszi az egész helyzetet.
Különböznek abban is, ahogyan az idegen arcokra, helyekre reagálnak. Noéminek kell egy kis idő, ha lehet az én biztonságomban, amíg felméri a terepet illetve megbarátkozik az idegen arccal. Utána viszont végtelenül barátságos és kedves. Eszter belevalóbb, nem ijed meg olyan könnyen.
Íme az ő jelzői most 14 hónaposan: harcias, hangos, kiabálós, erőszakos, életrevaló, élelmes, ínyenc, bújós, bolondozós, nyughatatlan, okos
Következzen Noémé: Ő válogatós, érzékeny, félénk, ügyes, tanulékony, önálló, sírós, husimusi
Hanna se maradjon ki a sorból: okos, cserfes, érdeklődő, önálló, anyás, érzékeny, talpraesett, alkudozós
Pár hónap múlva visszetérek a jelzőkre. Kíváncsi leszek mivel egészülnek ki vagy éppen hogyan alakulnak át. Mert hárman háromfélék az már most látszik és ez benne a legjobb.