Amikor Párizsban éltünk, irígykedve néztem a franciákat, akik egy-egy hosszú hétvége közeledtével, fogták magukat és elhagyták a várost. Mindenki, aki tehette útra kelt és kipihente a hétköznapok fáradalmait. Ilyenkor az autópályák bedugultak, a főváros pedig kiürült. Na, ezért már nem kell többé irígykednem, hiszen másról sem szólnak a hírek, mint arról, hogy tele vannak az ország szállodái. Mi is felkerekedtünk és Sopronban töltöttün négy napot. Rutinosnak számítunk a gyerekekkel való utazásban, mégis álmatlan éjszakákat okozott az indulás előtti időszak, mert csak az zakatolt a fejemben, hogy hogyan pakoljak be hatékonyan és viszonylag kevés cókmókkal úgy, hogy semelyikünk se szenvedjen aztán hiányt se zokniból, se papucsból, se játékból se pulcsiból. Aztután feladtam és azzal vígasztaltam magam, hogy a kocsink nagy, a csomagtartója is családi méretű, a férjem meg úgyis pakoló, rakodó bajnok, így majd úgy teszek, mintha nem venném észre amikor húzza a száját az újabb bőröndök láttán. Így is lett de azért amikor a porszívót meglátta, elkezdtünk hangosan nevetni..azt hiszem kínunkban. Igen, a porszívót, amit azért kellett magunkkal vinni, mert a két kicsi taknyosságát csak ezzel a felbecsülhetetlen találmánnyal lehet hatékonyan csillapítani, azaz az orrszívót csak ehhez lehet csatlakoztatni és hát mégsem kérhetem a takarítókat, hogy ugyan már adjanak kölcsön a 4 napra nekem egy masinát. (megjegyzem, hazautazáskor, egy másik autó csomagtartójában is észrevettem egy kikandikáló porszívót, és gyanítom ugyanebből a megfontolásból hozták magukkal, gyerekes család lévén..)
A továbbiakban nem az ottlétünk pillnatairól írnék, ami ha rövid és tömör szeretnék lenni akkor Hannának izgalmas és tartalmas-, a kicsiknek új és élményekkel teli, Zoltánnak amolyan családapás, nekem pedig levegőváltozás volt, merthogy pihenésről persze szó se lehetett a három kicsi mellett...no de ezt meg már tudtam előre.
Inkább arról írok, hogy hogyan próbálunk úrrá lenni az autóban a káoszon és a hangzavaron ha a háromból legalább kettő elveszíti a türelmét és úgy dönt, ordatani kezd. Első lépésben valamelyik játékot adom hátra, az előre előkészített csomagból. Ez egy idő után az autó padlóján landol, szerencsés esetben nem a vezető oldalán, mert azt már Hann ais tudja, hogy ez fékezéskor komoly problámákat okozhat. Második lépés az itatás, etetés, Hanna hathatós közreműködésével, lévén,hogy a két kicsi még mindig hátrafelé utazik, így nem sok esélyem van rá, hogy én magam vegyem kézbe ezeket a feladatokat, bár volt már rá példa, hogy biztonsági ővemből valahogy kibújva, térdelve kerestem elkallódott cumikat a száguldó autóban..Kit érdekel a legutolsó kocsitakarításkor tett fogadalom, hogy mostantól nem eszünk a kocsiban..
Ha ez sem válik be, jön az éneklés, tapsolás...jaj ilyenkor Zoltánnal összenézünk és kinevetjük saját magunkat, így ez nem tart sokáig. A leghatásosabb szer gyereksírás ellen kétségtelenül a Babazene című lemez. Az első taktus után csend és nyugalom honol az autóban..csak Hanna szokásos mondatát hallom, hogy Apával mi úúúúútáljuk a babazenét... Okos eber volt, aki kitalálta ezt a művészi értékkel nemigen bíró, de a babák fülének kellemes zenét.
Amit viszont mind az öten imádunk hallgatni, az Halász Judit Minden felnőttvolt egyszer gyerek című albuma, aminek minden egyes száma pezsdítő, vidító, nevettető. Hát persze, hogy Hana kívülről fújja..