Ez volt a címe a kedves színdarabnak, amit tegnap Hannával, amolyan anyás program keretében néztünk meg. Mit néztünk? -Részt vettünk benne, hiszen az egész egy interaktív, a szereplőkkel együtt éneklős, zenélős, beszélős darab volt. Gyerekek elöl, kispárnákon ülve, bátortalanabbak szüleik ölében. Az egész színház, nevezetesen a Holdvilág Kamaraszínház annyira bájos, kedves, hogy már belépéskor úgy érzi az ember,hogy egy mesébe csöppent. Van abban jó, ha az ember kertvárosban lakik és a kertvárosának van egy ilyen kis színháza. Kicsit olyan, mint kisvárosban vagy falun lehet. Nem személytelen, van idő beszélgetni a szervezőkkel, a büféssel és persze elkerülhetetlen, hogy ne találkozzunk össze valami ismerőssel. Most is így történt. Hanna legnagyobb örömére, ovis csoporttársa, is az előadást jött megnézni, sőt Vivien, a babysitter is ott toporgott kettő kisgyerekkel (persze ikrekkel) . A legfontosabbat nem említettem. A programot már hetekkel ezelőtt megszerveztem Heni barátnőmmel, akinek Balázs fia a legeslegeslegjobb barátja Hannának, sőt a puszikat, öleléseket (és a veszekedéseket is) látván megkockáztatom, hogy egy kicsit még annál is több.
Mitagadás remekül szórakoztunk és ismét elbűvölt Hanna cserfessége, bátorsága, közreműködése, sőt fél füllel hallottam, hogy más szülőket is levett a lábáról gyerekszája.
Megvan már a következő előadásra a jegy. Tartunk egy ovimentes napot és találkozunk a Mikulással meg a krampuszaival de legalábbis egy kedves történettel leszünk gazdagabbak. Aztán jöhet a Hókirálynő, aminek hatása alatt vagyok még ma is, pedig én igencsak régen láttam kisgyerekként és Holle anyóval se lenne rossz összefutni.
Szóval beleszerettünk a kis színházba és már most érzem, hogy törzsvendégek leszünk. Én biztosan felváltva nézem majd a színészeket és Hanna érdeklődő, csillogó szemét.
A kép, indulás előtt készült..