A kettes villamoson való végállomástól végállomásig tartó utazása, kötelező programként szerepel a legtöbb útikönyvben. A járat elhalad a legszebb látványosságok, a Duna és a Parlament mellet , így a nem turista sem tudja megunni. Főleg ha a tavaszköszöntő nosztalgia járatra pattan fel, valamelyik hétvégén, mint mi. A régi kalauzruhába bújtatott alkalmazottól lehet rá jegyet váltani. Belül csupa színes virág dekoráció borítja a kiöregedett járművet. Mondjuk óvatosan kell bánnom az öreg szóval, mert Zoltánnal mindketten tisztán emlékszünk arra, hogy mi bizony utaztunk még ilyen hangos, kattogós villamoson, ami mostanra a nosztalgia jelzővel lett ellátva.


A lányok nagyon élvezték, ahogyan minden tömegközlekedési eszközön való utazást. Az oda vissza út elég volt ahhoz, hogy Hanna és kis segítséggel a kicsik is kívülről fújják, melyik a Gellért hegy, milyen szobor áll a tetején, melyik az Erzsébet híd és az miért függőhíd, melyik a város legöregebb hídja és van e nyelve az oroszlánjainak, hol ül a Kiskirálylány, ami nem ugyanaz, mint a mesekönyvben és a rajzfilmben, hol van Parlament , mi folyik mellette és főleg benne..

Bevallom, nem volt sok kedvem a programhoz. Iszonyatosan álmosnak éreztem magam, biztos voltam benne, hogy vérnyomásom nyolcvan körül van.. Az UV típusú (valaki nem tudja véletlenül mi az az UV?) villamos azonban garantáltan kiverte az összes álmot a szememből és három kávénál is jobban felrázott. Kár, hogy kivonták őket a forgalomból..