"Nosztalgia járat indul a kilences vágányról, a vágány mellett kérem vigyázzanak!-hangzott a hangosbemondóból a MÁV-hoz méltóan a menetrendben lévő indulási időhöz képest kb. negyed órás késéssel a figyelmeztető szöveg. Akaratlanul kihúztuk magunkat és a ránk váró élménytől - valamint a sommellié által kínált boroktól kissé "megrészegülve" kezdtük tanulmányozni az étlapot. Jó, hogy a Pannónia kocsiban kaptunk helyet, mert a vörös bársony ülések és az arany függönyök stílusa valóban ünnepivé tették a csaknem három órás kiruccanást. A Hungária kocsi már kevésbé tetszett kényes ízlésünknek, ám az Orient expressz étkezőkocsija már nagyon is.
Próbáltunk kitalálni valami ünnepelni való alkalmat. Pezsgőspohárral a kezünkben gondolkodtunk azon, milyen évforduló, szülinap, neves esemény legyen az apropója annak, hogy mi egy hétköznapon a Gyertyafény Expresszen utazunk.

A vaj puha báránynál tartottunk, amikor Zoltán ránézett az asztal sorszámunkra, amely a 13-as számot viselte. Hiszen éppen ennyi ideje ismerjük egymást, ez már elég ok egy kis ünneplésre. Csin-csin, erre koccintunk.
Valójában. augusztusban a házassági évfordulónkat ünnepeltük volna vonatozva, ám Szilvi barátnőm, akitől az ötlet származik, párjának születésnapjára vett két jegyet, ám az utat sajnos előre nem várt okok miatt el kellett halasztaniuk, így mi boldogan vettük át tőlük a részvétel lehetőségét és titkon még örültünk is, hogy nem kell négy hónapot várni a kalandig.



Valahogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy csak úgy, mindenféle különösebb indok nélkül, csak azért, mert imádjuk a régi étkezőkocsik és az elegáns vonatutazás hangulatát, vegyünk részt egy nem mindennapi gasztronómiai utazáson. A körülöttünk ülő párokról is azt gondoltam, hogy bizonyára házassági évfordulót, születésnapot, névnapot, eljegyzést tesznek felejthetetlenné azzal, hogy a Pannónia, Hungária vagy Orient expressz étkezőkocsiban fogyasztják gyertyafényes vacsorájukat. A vonatból Visegrádon szállhattunk ki először. Itt a szintén muzeális értékkel bíró mozdony megfordult és kis kerülő úton húzta haza az elegáns vendégsereget. A kocsikat alaposan megszemléltük Zoltánnal, sokféle lehetséges epizód megfordult fejünkben, egyszerre lelkesedtünk a rejtett mosdó és kényelmes, rugózó fotelek, kanapék, ülések láttán. Némi információt, érdekességet is megtudtunk a kocsikról, a hangosbemondó úrnak hála, így ez a zakatolás valóban gasztronómiai-, ismeretterjesztő -, idő- és romantikus utazás volt. A hangok, a szagok, a fények, az anyagok
Veresegyházán megint megállt a szerelvény. Három, népviseletbe öltözött asszonyt pillantottunk meg az ablakból, akik viszonozták integetésünket, így azt hittük, hogy az asszonykórus fog műsort adni nekünk az állomáson, ám ennél sokkal finomabbal készültek. Házi rétessel megrakott asztal várt bennünket a peronon. Margit nénit, a Mamát, azonnal megismertük, hiszen a veresegyházi medveparkos program után szinte minden alkalommal betérünk vendéglőjébe, az Édenkertbe, amelyről már egyszer ódákat zengtem. Nos, a Mama, a vendéglő szíve lelke többedmagával sütötte a réteseket a Gyertyafény Expressz utasainak.

Biztosítottuk őt afelől, hogy még találkozunk egymással aztán visszatértünk a szalon kocsiba, ahol egy bárzongorista zenéjére folytattuk a zavartalan beszélgetést. A beszélgetést, amely nagy részben egy új vállalkozás kibontakozásáról, megvalósításáról és a régi felvirágoztatásáról szólt...



Három szál rózsát vittünk haza lányainknak, mi pedig egy nagyszerű élményt. Olyat, amilyet szívesen adnék ajándékba másnak is. Már van is ötletem kinek. Biztos vagyok benne,hogy lesznek követőink, más is kedvet kapott az úthoz és majd beszámolnak róla. Csak siessenek. A jegyek állítólag elég hamar elkelnek!

ui. Bárányt ettünk. Bosszút állt rajtunk az állat. Szombat óta bárányhimlős gyereket ápolok. A következő bejegyzésben erről írok.