Nekem akkor is úttörővasút. Egyszerűen ne áll a nyelvemre, hogy gyermekvasút, pedig már 20 éve ez a hivatalos elnevezése a Széchenyi hegy és Hűvösvölgy között zakatoló vonatnak.
Valami varázsa van ennek a gyerekek által üzemeltetett vasútnak, legalábbis sokadszorra is olyan izgatottak voltunk, mintha először utaztunk volna rajta. Azon a napon ráadásul egy évforduló kapcsán fúvós zenekar zenélt a peronon és igazi, fekete füstöt árasztó nosztalgia gőzmozdony is fogadta az utasokat. Odafelé fapados kocsiban, visszafelé viszont egy igen szépen felújított luxus kupéban utaztunk.

amely út egyébként nagyon hosszúra nyúlt, azt hiszem egy gyors gyalogló simán leelőzött volna bennünket, így nem csoda, hogy a lányok mind elaludtak. Valamikor Zoltán anyukája, Évike is úttörővasutas volt. Egy idős úr nagyon szellemesen megállapította, hogy bizony teljesen kicserélődött a személyzet, ma már más gyerekek dolgoznak a pénztárban és más kezeli a jegyeket, mint az ő idejében.. Hanna lelkes volt és egyszer ő is szívesen vasutazna, amihez bizony jó tanulmányi eredmény szükséges. Ennyiben maradtunk. Vagy elfelejti vagy megmarad a vágya.
Itthon már nem akaródzott persze rendesen aludniuk, így barátainkkal, Heniékkel a városligeti KRESZ parkba ugrottunk ki. A kicsik gyakoroltak, mert hamarosan postai úton megérkeznek pedálos biciklijeik, vagyis most futóbiciklijeikkel tökéletesítették egyensúlyérzéküket. Réka motorozott, Hanna örök barátja, Bazsa pedig rollerral szelte a köröket. Hannám nagyon boldog volt, mert a szuper felvételijéért kapott csajos görkorcsolya felszerelésében száguldozott. Nem tudom hogy köze van e a jégkorcsolya tudásához de egy pillanat alatt ráérzett a görkorizás ízére és nagyon bátran, szabályosan, mitöbb gyorsan haladt a pályán. Egy saját lányát tanító apuka meg is jegyezte, hogy nagyon ügyes Hanna és óvatosan érdeklődött, hogy mennyi időbe telt, míg megtanult ilyen magabiztosan gurulni. Mondtuk, hogy két kört ment a szobában és egyet a folyosón viszont korábban egész jól megtanult jég korcsolyázni.


Egy idő után egyébként már nem is kellett nagyon figyelni a gyerekekre, Hanna nagylányosan támaszkodott egy széles fához és pihenésképpen Balázzsal folytatott eszmecserét, néha összebújva sugdolóztak és Henivel abban reménykedtünk, hogy a születésük óta megmaradt barátság az évek során nem múlik el soha.
Szóval, hogy mi se unatkozzunk és legalább a sportolás illúziója is meglegyen, elkezdtünk Pétanque-ozni. A nehéz fémgolyókat még én tettem be a kocsiba utolsó pillanatban és reméltem, hogy ha már cipeljük, akkor lesz is alkalmunk versenyezni. Volt.
XVI. kerületi házaspár-XV. kerületi házaspár: 3-4, azaz győztek Heniék.







Másnap Zoltán meg szeretett volna kímélni a reggelikészítés fáradalmaitól, így kitalálta, hogy menjünk el egy nagyon ünnepelt helyre reggelizni a város másik felébe, Óbudára. Nem volt sok kedvem, mert jól esett itthon pizsamában tengeni lengeni, aztán mégis meggyőzött, így csakhamar a Pastraniban találtuk magunkat, ahol a reggelinkre várva, a lányok a látványkonyhában sürgölődő szakácsok munkáját bámulták tátott szájjal. A hely nem rossz, gyerekbarát és trendi is egyszerre, be is zsebelt egy díjat, ami szerint Budapest egyik legjobbja.


Visszafelé szavaztunk, Hannának a demokráciáról beszélt Zoltán meg arról, hogy ez is kicsit olyan, mint amikor este csak egy mesére van idő és akkor szavazniuk kell, hogy melyik könyvből olvassunk fel és bizony nem mindig teljesülhet az ő akarata, a többség döntése a mérvadó és ezt tudomásul kell venni, azaz őrjöngés és kiabálás nélkül illik elfogadni az eredményt még ha az nem is egyezik az ő kívánságával. Észrevette, hogy sok helyen össze vannak firkálva a plakátok, némelyiket el is olvasta és még nevetett is rajtuk. Szóba került a miniszterelnökség, a pártok elnevezése, Hanna pedig olyan okosakat kérdezett, hogy nem győztünk válaszolni neki.
Délután aztán újra kimenőnk volt Zoltánnal. Bizony, egy ideje a hétvégéből minden alkalommal lecsippentünk egy kicsit, hogy kettesben legyünk és félbeszakítások nélkül tudjunk beszélgetni. Most például főleg politikáról, mert az Zoltánt mindig is érdekelte, engem pedig kicsit megfertőzött ezzel. Ezúttal egyébként kedvencem, Woody Allen darabját néztük meg a Centrál Színházban és bizony sokat nevettünk. Szünetben egyébként amolyan Zoltános ötlettől vezérelve beugrottunk a K+K Opera hotelbe egy kávéra, majd még bőven időben vissza az ülőhelyünkre a második felvonásra.