Már írtam, hogy Time Out magazin rajongó vagyok. Ha idegen ország, idegen városában vagyunk és annak a városnak létezik Time Out lapja, akkor az az első, hogy felmarkolunk egyet, mert garantáltan különleges és hasznos ötletekkel van tele. Megjegyzem, hogy a magazinnak létezik már magyar és angol nyelven is budapesti verziója is. Csak azért írom ezt, mert ezek után el lehet képzelni mennyire megörültünk annak, hogy ugyan zsugorított változatban, a várható külföldi invázióra való tekintettel,kiadták a Time Out Pécs füzetecskét. Alaposan áttanulmányoztunk és segítségével megszületett a következő napi program is.

Mondjuk hamarabb is elkezdődhettek volna az építkezések, mondjuk már be is fejeződhettek volna, mondjuk pont a kulturális évad kezdetére, de nem így történt. Pécs, nyárra talán befejezi az eredetileg áprilisi átadásra tervezett tereket, sétálóutcákat, szökőkutakat. Gyönyörű lesz, az már most látszik. Majd visszajövünk megnézni. Amit viszont szépen befejeztek, az a számos játszótér rehabilitációja. Nos az egyik ilyen csoda játszótéren kezdtük a vasárnapot és alig akartuk otthagyni. Ilyen szuper játszóteret régen láttam. Megnéztük közelről, egyenesen Svédországból érkeztek a mászóka és csúszda csodák, a svédek pedig köztudottan elég jól tudnak gyereknyelven.



Mégis elindultunk, mert a Rácz Tanyán már vártak bennünket, hiszen póni lovaglásra foglaltunk időpontot és a lányok már nagyon várták. Útközben még közelről megnéztük a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, Közép Európa legnagyobb lakatlan épületét, a 25 emeletes panelházat, amit gondolom nincs ép elméjű ember, aki megvenné, átalakítaná vagy lebontaná és aminek sorsa ezért továbbra is ismeretlen. A galambok, akik lakják bizonyára boldogok benne.

A Mecsek kanyargós útjain autózva rájöttem, hogy az út szélén álló autók gazdái nem mind pisilni álltak meg, hanem a táj jellegzetes és egyre inkább felkapott növényét, medvehagymát szedni. A Time Out persze erről is írt. Megtudtam, hogy ha nem tudjuk pontosan melyiket szedjük le, akkor dörzsöljük meg kicsit a leveleket és ha fokhagyma illata van, akkor az jó lesz. Egyébként pedig vad fokhagyma az angol neve. Orfűn vezetett át utunk, ami arról is nevezetes, hogy a humorista, költő, író Nagy-Bandó András fogta magát és feladva az egyébként hozzánk igen közeli pesti lakóhelyét, száműzte magát a bájos településre. Megvan két gyerekverses kötete, még dedikáltattuk is. Legközelebb megveszem tőle a medvehagymás kötetét is, amin a múltkori könyvvásáron egyszerűen csak átnéztem.


A Rácz tanyán tojásfestő programra is számítottunk, ám ilyen programnak nyoma se volt. Sebaj, a lányok egymás után felültek a vak pónilóra és harapták a friss tavaszi levegőt. Később még egy kocsikázásra is meghívott a tulaj és csak ezután mentünk vissza Pécsre, hogy ismét egy időutazáson vegyünk részt, ám most nem a középkorba, hanem a hatvanas évekbe.


Van Pécsnek egy vidámparkja, ami 1961-ben társadalmi munkában épült a szorgos kezű helyieknek köszönhetően és ami valaha biztosan szebb napokat látott és sok örömöt okozott az úttörőknek. Nos, ez a vidámpark még létezik méghozzá a Mecseki Parkerdő közepén, a fák árnyékában. Már ettől is hangulatos.


Azt hittük egy filmforgatásba cseppentünk bele, vártuk, hogy a Csinibababából elénk toppan valamelyik szereplő. Retro érzés retro kedvelőknek. Persze a lányok mit sem éreztek ebből az avítt légkörből, nekik a kopott hinta ugyanolyan jó, mint a csillogó. Nem értették miért beszéljük le őket némelyikről.

Elhagyott jegypénztár, egy fejét vakaró karbantartó, kalapáccsal és fűrésszel a kezében, ezer éve ott maradt jegyszedőnéni mellett haladtunk el és az egész nagyon szürreális volt..

Zoltán vette a bátorságot, hogy az egyik kis hullámvasútra felüljön a lányokkal, én addig a kezemet tördeltem, izgultam, hogy nehogy akkor törjön el egy deszka és vártam, hogy vége legyen a menetnek. A kicsik a szelídebb körhintán is mentek, gondoltam, ott nagy katasztrófa nem történhet, Hanna viszont egy enyhén rozsdás még egy nagyobb hintán is, aminek az engedélyét Zoltán titokban megnézte. Érvényes volt.. Búcsúzóul a pénzbedobós áruházi gépekre ültünk fel, aztán a látottaktól kicsit kábán, kisétáltunk a jelenbe.

Farkaséhesen parkoltunk le a sétálóutca mellett és most célirányosan a századfordulós Krúdy vendéglőbe tértünk be, annak is a kerthelyiségében ültünk le és amelynek az egyetlen hibája, hogy a frissen készült ételekre kissé sokat kell várni. Viszont megérte.
Még Szinbád is megelégedéssel fogadta volna őket.


Tele pocakkal folytattuk a sétát a Széchenyi térig, ahol a Mecsek cukrászdába ugrottunk be egy kávé erejéig. A kicsiknek és Hannának mindenképpen szerettem volna megmutatni a helyet, ahol három évvel ezelőtt megengedték, hogy a kávézó csendes zugában megszoptathassam a kicsiket, mert ők éppen akkor és ott a téren ordítva követelték az anyatejet. Jót kuncogtak mind a hárman én pedig elérzékenyültem..
Még beugrottunk egy kortárs kiállításra, ami meglepően jó művekkel volt tele, aztán az autóhoz sétáltunk, hogy az új autópályán hazaszáguldjunk. Régen volt részünk ilyen nyugodt utazásban. Az egész utat végigaludták a lányok, mi pedig még beszélgetni is tudtunk..



Lakatot elfelejtettünk vinni, pedig jó lett volna a dugig telerakott kerítésre egyet nekünk is rákattintani. Legközelebb bepótoljuk.