Az egyik Szilvi barátnőm, Lackó kisfiának második születésnapjára szólt öt percre tőlünk, Sashalomra. Szilviék egy olyan társasház földszintjén laknak, ami kertkapcsolatos, vagyis olyan érzésük van, hogy az egész kert, játszóterestül, bokrostul, fástul az övéké. A kertben már lógtak a foci mintás lufik, a homokozó tele volt vödrökkel, lapátokkal. A kicsiket kis asztalkákon, félbevágott sárgadinnyékben tálalt gyümölcssaláta várta, a nagyokat meg pizza és a világ legfinomabb limonádéja. Persze könnyű Szilvinek, mert férje meglehetősen jóban van a fakanállal és a konyhával...
A kertben a nagy nap alkalmából még felállítottak egy kisebb ugrálóvárat. Annak idején a lányok második születésnapjára mi is hasonló módon leptük meg őket és a vendégeket. Emlékeim szerint nagy sikere volt és ma is sokat emlegeti Hanna, Eszti, Noncsi ...és mi is.
A mostani bulin azonban másképp volt. Valahogy egyik gyerek se ugrált kifulladásig, valahogy szívesebben másztak életveszélyesen a fa mászókán vagy csúszdáztak a felforrósodott csúszdán. Mondtam is, hogy ha ki lenne írva, hogy 5 perc 500 ft, biztosan nyúznának bennünket, hogy "Anyaaaa, hagy menjek ugrálni!".



Most viszont annyi más dolguk volt. Például matrica tetoválást kellett rájuk ragasztani. Csilla sorozatban simította rá az izzadt kis karokra a virágmintát, ami az én lányaim kezéről csak mostanában kezd lekopni. Lackót felváltva üldözte valamelyik lányom. Hanna továbbra is rajongásig szereti és azon töpreng, hogy lehet e majd felesége egy nála öt évvel fiatalabb fiúnak..mi pedig Zoltánnal már a kérdés hallatán a hajunkat tépjük.







Remek kis felnőtt és gyerektársaság volt a zsúron, amit a nagyi által készített finom torta és Zoltán, egyenesen Dublinból való hazatérése és betoppanása koronázott meg. A tortán lévő két kis gyertya elfújását három lánykám hangos szülinapi dala a Boldog születésnapot.. meg a Happy birthday hunglish verziója előzte meg. Bravó lányok! Nem volt hiábavaló a sok közös születésnapos játék a fa tortával és gyertyákkal.



Ismét megállapítottam, hogy kicsi a világ és mindenki mindenkit ismer...aztán maszatosan, izzadtan, koszos talpakkal ültünk be az autóba, hogy otthon gyors tisztálkodást követően a lányok az ágyikójukban kipihenjék a fáradalmakat és feltöltsék akkumulátoraikat a délutáni kerti partira.

*********************************************************************

Kerületen belülre de most Árpádföldre szólt a meghívásunk, Móni barátnőmékhez. A találkozónak ezúttal nemcsak a barátkozás és evés volt a hivatalos oka, hanem közelgő erdélyi utazásunk részleteinek megbeszélése. Móniék bemutattak barátaiknak, Gabinak, Istvánnak és a nagyfiú Márknak, akik szintén velünk tartanak és akiknek jelenlétük mindvégig megnyugtatólag hat majd ottlétünk alatt. István ugyanis igencsak bennfentes Erdélyi viszonylatban (is). Azon kívül, hogy a történelmüket kívülről fújja, ismeri a kötelező és a rejtett látnivalókat is. Nagy tudású, intelligens különleges ember és Zoltánnal együtt hálásak vagyunk, hogy Móniék által megismerhettük őket. Mivel nem egyszerre indulunk itthonról,István lediktálta az ajánlott útvonalat de olyan részletességgel, hogy talán még azt is lejegyeztük melyik presszóban igyuk a kávét, és hol tanácsos megpisiltetni a gyerekeket.
Móni ezalatt legújabb szerzeményével, a Himalájai sótéglával kísérletezett. Fejébe vette ugyanis, hogy ezen süti meg a vendégváró hússzeleteket. Persze senki nem hitte el, hogy majd átsülnek a szeletek és még ízük is lesz.. Pedig finom lett.





Volt még az asztalon sült oldalas és máj, cacziki és isteni petrezselymes krumpli. Mindezt olyan természetes könnyedséggel tette elénk Móni, hogy azóta is visszavágyom hozzájuk és egyébként is fűzöm, hogy befizethessek egy hétre hozzájuk félpanziós ellátásra. Merthogy Móniék kertje igazi paradicsom. Van benne halastó, kifogható aranyhalakkal, mocsári teknőssel, békákkal, tavirózsával. A lányokat alig lehetett elhúzni a partról. A hálóval próbálták kifogni a halacskákat és kívánni tőlük hármat mielőtt elengedték volna szegény de strapabíró párákat. Hintázni, szaladgálni, kutyát gyömöszölni is lehetett a botanikus kertnek sem utolsó zöldben. Nem csodálom, hogy a lányok is naponta visszavágynak Zsófihoz és Lucához.









Várjuk a közös élményeket, az utazást. Ha jól sikerül, ha kipihentük magunkat, ha feltöltődtünk, akkor ezúton üzenem Móninak, hogy "Munkára fel!"