Kanári szigetek 3. rész





Egy hat évesnek és két három évesnek az igazi nyaralást -bárhol is legyen az- a sok fagyizás, pancsolás, játék, homokozás jelenti. Semmi bajuk nem lenne attól, ha egész nap a medence -és az Óceán partján kellene heverészniük, közben pedig úszkálni és fagyizni addig amíg már szinte undorodnak a hideg édességtől. Hiányérzetünk csak nekünk, felnőtteknek lett volna. Hogy amikor ennyit utaztunk egy gyönyörű szigetre amelynek méretei ráadásul lehetővé teszik azt, hogy autóval körbeutazzuk majdnem az egészet, mi egy helyben maradjunk? Szó sem lehetett róla. Szomorú lettem volna ha nem látok legalább egy helyi piacot, egy "Isten háta mögött" megbúvó falucskát, tekintélyt parancsoló hegyláncot és a folyton változó növényvilágot. Kirándulni mentünk punktum és majd a gyerekek is élvezni fogják..
Megint szerpentineken, elképesztő akaraterővel rendelkező biciklistákat előzve hegyeken fel és le. Tejidában a lélegzetünk is elakadt egy pillanatra az elénk táruló látványtól és a fényképező turisták láttán kijelenthetem, nemcsak nekünk. A lányokat persze már nem hozta lázba a táj szépsége. Megszokták, megunták vagy a medencére gondoltak. Tudjuk, hogy nem tanácsos a gyerekek orra alá dörgölni és nem is igen szoktuk, mégsem bírtuk megállni és egyszerre mondtuk a lányoknak, hogy "El vagytok kényeztetve, hogy nem értjük miért nem jönnek már lázba a pálmafák és a félelmetes szurdokok láttán..és hogy túl jó dolguk van..nem tudják értékelni a különleges tájat... blablabla... Pedig kicsit igazuk volt..



Fatagaban aztán kiszálltunk az autóból, hogy a macskaköves utakon kicsit sétáljunk, kinyújtózzuk tagjainkat, pörögjünk, szaladgáljunk a mesebeli kis templom mesebeli terén. Fatagában is elmosolyodnak az emberek az ikrek láttán, így legalább volt apropóm beszédbe elegyedni egy helyi asszonysággal, akinek azt mondtam, hogy igazán szerencsés, hogy ebben a faluban él és amit egy pillanatig komolyan is gondoltam, ám később Zoltánnal arról beszéltünk, hogy elképzelni se tudnám, hogyan bírnánk ki pár napnál tovább ott, a jól megszokott civilizáció összes átkától elszakadva. A környékre jellemző, különös, foltos házakat Noémi csak mézeskalács -, Eszter pedig bocis jelzőt ragasztotta, amin egész úton jókat kuncogtunk..




Csakhamar újra a szerpentineken haladtunk, hogy aztán elérjük a Krokodil parkot, ahol a fő látványosság, a krokodil mellett, további állatokat is láthattunk. Az egész komplexum, nekem az abonyi állatkertet juttatta eszembe, ahol volt szerencsénk megfordulni, hiszen ez is egy családi vállalkozás keretében működik és nem is akárhogyan. Megtapsoltuk a bátor állatgondozót, elszörnyülködtünk a krokodilok állkapcsának erején és gyorsaságán és nagyon melegünk volt. A legtanulságosabb élményt azonban az az apuka nyújtotta, aki egy jó fotó kedvéért a kerítésen belülre tartotta kislányát, akit arra buzdított, hogy akarata ellenére banánnal etesse a csimpánzokat és aki alábecsülte a majmok erejét és eszét, így az egy pillanat alatt megragadta a kislányt a ruhájánál fogva és magához rántotta. Apuka visszahúzta még időben, így "csak" a ruhácskából szakadt le egy igen nagy darab, ami aztán pompás játékszernek bizonyult a többi majom körében. Ilyenkor elgondolkodom, hogy kinek is lenne a ketrecben a helye..





Délután aztán újra autóba vágtuk magunkat, de már papucsban és fürdőruhában, hogy a lányok kérésének eleget téve, végre valahára,legalább a lábunkat belemártsuk az óceánba. Követtük az útikönyv tanácsát, amely alig ismert, garantáltan nyugodt, szinte érintetlen partokat ajánlott olvasói figyelmébe. Az is volt mind, ám az egyik, gyerekkel szinte megközelíthetetlen, a másik hatalmas köves. A harmadik végre homokos és gyerekbarát volt, ám addigra már a nap ment le, ami csak engem és Esztert zavarta, a Hannát, Noémit és Zoltánt egy cseppet se.





Este nem maradhatott el a szokásos minidiszkóban való lötyögés, amit egy madár bemutató követett és amelynek aktív résztvevője volt Zoltán majd a három lány is.
Másnap megígértem kicsiknek, hogy a nap nagy részében nem fogunk autóba ülni. Tehettem, hiszen Zoltán kimenőt kapott péntekre, hogy a víz alá merülhessen és a szülinapjára kapott tudásának köszönhetően búvárkodhasson az Atlanti óceán mélyén.
Kicsit mindig aggódom ilyenkor. No nem Zoltán miatt, hiszen tudom, hogy jól megtanulta a leckét és jó kezekben lesz. Nem jó az egyedülálló anyuka szerep. Viszont biztos voltam benne, hogy ilyen paradicsomi helyen egy pillanat alatt elrepül az a pár óra, amit Zoltán nélkül kell töltenünk. Majd megírom, hogy így történt -e.

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nagyon jó olvasni a beszámolót, gyönyörűek a képek is. A majmos apuka pedig valóban nem normális!

    A Csajok nem elkényeztetettek, csupán más az érdeklődési körük! Tessék ezt is figyelembe venni! :)

    Ugyan már kívántam, de megtenném itt is: Kedves Zoltán, nagyon sok boldogságot kívánunk Neked névnapod alkalmából! Puszilunk.

    Nektek is sok puszi.

    VálaszTörlés
  2. Gyonyoru helyeken jartatok!Csak amulok es bamulok!!

    Olyan jo kepek!!...nahat az a majmos apuka igazan nagy majom!-mar bocsanat!

    Puszi,
    Timi

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes