Lássuk csak mit játszanak szombat este. Ez uncsi, ezt már láttuk, ez meg nem érdekel. Nem vágyom felkapott nagy színházba egy ideje. Micsoda? Helyspecifikus színház? Az olyan, mint a szobaszínház? Mindjárt rákeresek a neten. Itt is van. Ez nekem tetszik. Máris írok nekik. "Kérem, hogy a szombat esti előadáson, két fő részvételére számítsanak. Üdvözlettel, F. Á. V. Z. " Jött is a visszaigazoló e-mail. Hogy köszönik a jelentkezést és akkor a Bajcsy Zsilinszky úton a turi előtt találkozzunk pontban hétkor és majd egy sárga esőkabátos fickó jön értünk.
Máris izgalmas -gondoltuk.
Csak mi toporogtunk egy perccel hét előtt a sarkon. Aztán csatlakozott hozzánk egy négy fős társaság, majd egy biciklis hölgy is. Heten lettünk. Azaz minden jegy elkelt. A sárga esőkabátos pontos volt és mi követtük őt a kapualjban egészen a pici ajtóig, ahol már várt bennünket a másik két színész. 12 négyzetméterem tízen voltunk, ami önmagában elég intim. Azt éreztük, valami különös vendégségbe csöppentünk, hogy nem lesz itt semmi előadás csak beszélgetés. A nevünkkel ellátott kitűzőket ruhánkra tűztük majd az ültetőkártya szerint helyet foglaltunk a pici lak csaknem felét elfoglaló asztal körül. Zoltántól távolabb ültettek le. Aztán elkezdődött de úgy, hogy nem is vettük észre. Szürreális élmény volt vadidegen emberek mellett ülni és az időnként pirulásra is okot adó "előadás" részese lenni közvetlen közelről. Zavarba hoztak engem is és Zoltánt is de csak annyira, amennyire nem kellemetlen. Feszengtünk. Kínunkban és őszintén is mosolyogtunk. Többször megfordult a fejemben, hogy mit keresünk itt. Hogy normálisak e ezek a fiatal, pályakezdőnek nevezett színészek. Hogy mi ez az egész? Hogy mi köze a színházhoz?
Aztán a végére kikristályosodott majdnem minden és a kötetlen, darabról való beszélgetés után is úgy éreztük, még szívesen maradnánk. Micsoda tehetség kell ahhoz, hogy ennyire szoros közelségben elhitessék a "vendégekkel", hogy amit mondanak valóság. Kapkodtuk a fejünket és nem tudtuk eldönteni hol kezdődik és hol ér véget a színház. Valahol olvastam, hogy pont ez a lényege ennek a műfajnak. Aha. Már értem.
Hazafelé az úton sokat beszélgettünk Zoltánnal arról, amit láttunk. És még utána is. Sőt azóta is. Lesem a blogjukat. Hátha újra kedvünk támad a fura vendégséghez. Mert mi Emőke, Tamás és Máté rajongói lettünk..




http://ittvagyunk.blog.hu/